Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


DECEMBERI KRÓNIKA

2007.12.23
DECEMBERI KRÓNIKA 
„Szellemünk és lelkünk újabb kincsekkel gazdagodott: azokkal az emberekkel, akikkel együtt tudunk örülni közös céljainknak.”
   
Rendünk 2007 decemberében sem tétlenkedett. A Móricz Zsigmond körtéren az ASSA Kft. szervezésében a sok - sok év alatt immár hagyománnyá vált és várva várt karácsonyi vásáron forró teával, forralt borral és zsíros kenyérrel ajándékoztuk meg azokat, akik ellátogattak Rendünk kék sátrához. December 4-től 23-ig, reggel 8 órától este 8 óráig vártuk a hideg, jeges téli időben megmelegedni vágyókat, akik szívesen fogadtak el tőlünk egy – egy szelet kenyeret, vagy egy pohár forró italt. A karácsonyi vásáron való részvételünk célja mindemellett az volt, hogy az „Esélyház – az állami gondozott gyermekekért” programunkat széles körben ismertté tegyük, s párbeszédet kezdeményezzünk társadalmunk e legégetőbb, sürgősen megoldást igénylő problémájáról mindenkivel, aki úgy érzi: segíteni kell az állami gondozott gyermekeknek. Rendünk alapítója, I. ANKH, az Ankh az Örök Élet Egyháza egyházi vezetője is fogadta vendégeinket, s aki a forró teán és forralt boron kívül is érdeklődött a Rend felől, annak Sir Fra, Jankovich Maximillian c. PKM rendfőnök mutatta be Rendünket, céljainkat, életünket.
Nem hiába készültünk olyan nagy izgalommal a karácsonyi vásárra, s nem hiába vállalták Rendünk tagjai, hogy egész nap a sátorban várják látogatóinkat. Rengeteg értékes, érzékeny személyiséggel találkoztunk, sok – sok lélekemelő beszélgetésben volt részünk. Szellemünk és lelkünk újabb kincsekkel gazdagodott: azokkal az emberekkel, akikkel együtt tudunk örülni közös céljainknak.
A karácsonyi vásáron való részvételünket az ASSA Kft., a vásár szervezője, a helyszín díjmentes átadásával, Tóth Gábor bortermelő 600 liter száraz fehér borral, a Gordius – Invest Royal Pék Kft. több száz kg kenyérrel, a Bakó Hungária Kft. 100 kg zsírral, Christophe Urbain a Fészek Étterem tulajdonosa pénzadománnyal, Szakonyiné Sutka Ágnes pedig 2 kg teafűvel támogatta. Nélkülük nem tudtunk volna jelen lenni a Móricz Zsigmond körtéren. Támogatásukért, önzetlen segítségükért hálásak vagyunk.
Természetesen minden nap voltak „visszatérő vendégeink”, akiknek - szociálisan hátrányos helyzetűek lévén – nagyobb szükségük volt a forró teára, forralt borra, zsíros kenyérre, mint többi embertársaiknak. Ők – az adott nap végén – az aznapi megmaradt ételt és italt elvihették. Ők irányították figyelmünket társadalmunk másik hatalmas, megoldandó problémájára: a hajléktalanság kérdésére. Rendünk tagjai ez ügyben is elkezdtek azon gondolkodni: mit lehet tenni azért, hogy minél kevesebb hajléktalant lássunk az utcákon, aluljárókban, erdőkben.
A karácsonyi vásáron való részvételünk, az ott tapasztaltak, az emberek, akikkel kapcsolatba kerültünk, még inkább megerősítettek bennünket abban, hogy érdemes hinni az önzetlen, jó cselekedetben, embertársaink érzékenységében, tenni akarásában, abban, hogy mindenki fontosnak tartja az elesettek, rászorulók, betegek és a szociálisan hátrányos helyzetűek felkarolását, támogatását.
   
Rendünk decemberben két alapítványi gyűlést tartott, melyeken a Renddel kapcsolatban álló szervezeteket, alapítványokat láttuk vendégül, s tartottunk nekik tájékoztatót eddigi tevékenységünkről, jelenleg is zajló projektjeinkről, további céljainkról. Tekintettel a karácsony közelségére, ajándékokkal kedveskedtünk támogatottjainknak.
 
Szintén ebben a hónapban került sor több adomány szétosztására.
 
December 13-án több mint ezer pár cipőt és 1100 db gyermeknadrágot osztottunk szét Rendünk székházában. A Sir Mága Zoltán hegedűművész által képviselt, hátrányos helyzetű gyermekekkel foglalkozó alapítványoknak és szervezeteknek, az Anyaoltalmazó Alapítványnak, a Gyermek Habilitációs Alapítványnak, a Hortobágyi Nagycsaládosok Egyesületének és a tápiószecsői Pöttöm Óvodának adhattuk át karácsonyi meglepetésként az adományokat.
 
December 19 –én, szintén székházunkban ajándékozhattuk meg az Ándáj Shárová a Gyermekekért – Érdekvédelmi Cigány Egyesületet 374 karton, azaz 2244 üveg Hipp bébiétellel.
 
Két nappal később az ősz elejétől tartó könyvgyűjtő akciónk zárásához érkeztünk. Az összegyűlt 500 db könyvet a Wesley János Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola és Esti Oltalom Tagozatú Általános Iskola részére adományoztuk. Bízunk benne, hogy ezzel hozzájárultunk a gyermekek boldog karácsonyához, reméljük, hogy a sok szép és értékes könyvvel örömet tudtunk nekik szerezni.
   
Eseményekben gazdag hónapot tudhatunk magunk mögött. Kifejezetten örülünk annak, hogy ilyen mennyiségű adományt tudtunk szétosztani a rászorulók részére, ezzel is boldogabbá, szebbé téve karácsonyukat. Hiszen ez is volt a cél: sok – sok nevető, boldog embert szerettünk volna látni. Sikerült.
 
A Krónikás
 

A mappában található képek előnézete