Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A Máltai Hórusz Spirituális Rend

hivatalos látogatása,

a Nyugat-Szaharai Köztársaságban

 

2009. április 28 – május 7.

 

 

Kép

Rendünk és az ANKH az Örök Élet Egyháza 2009 márciusában hivatalos meghívást kapott a Nyugat-Szaharai Köztársaságtól egy egyhetes látogatásra.

Rendünk nevében a Rendfőnök úr és rendünk algériai tartományfőnöke, Fra. Szliman Ahmed utazott el. Így a nyelvi nehézségeket könnyen le lehetett küzdeni, mivel Ahmed testvér maga is „szaharai ember”, beszéli a helyi hivatalos arab nyelvet. Az egész út alatt tolmácsolt, közvetített, intézte a felmerülő problémákat, ha szükség volt rá.

A szaharai emberek közt nagyon erősek a családi kötelékek, ezért többször is vendégül láttak Fra. Ahmed rokonai. Így bepillantást nyerhettünk az itt élő családok mindennapi életébe is.

 

Az utazás repülővel és sok átszállással, Milánón és Algíron keresztül az algériai Tindufig tartott. Tinduf az elosztó központ. Ide érkeznek a segélyszállítmányok, innen irányítják ezek elosztását, itt van az ENSZ helyi központja és pl. ide érkezik az összes postai küldemény a nyugat-szaharai területekre, így természetesen innen indult tovább – már egy nagy dzsippel– a kis delegáció a különböző menekülttáborokba, városokba a sivatagon keresztül.

 

Kép Nyugat-Szahara történelme elég hányattatott. Tulajdonképpen ez egyik megszállás követte a másikat, ami mind a mai napig tart. A franciák és a spanyolok után Marokkó és Mauritánia osztotta fel maga közt a területet. 1975-óta viszont egyedül Marokkó tartja megszállva a sivatagi államot, miután Mauritánia kivonult a területről és visszaadta az önrendelkezés jogát a Nyugat-Szaharaiaknak. Marokkó viszont maradt, emiatt nem tagja az Afrikai Uniónak sem, amely viszont elismeri a Nyugat-Szaharai Köztársaság függetlenségét. Ennek következtében már az ország kb. 1/3-a ismét szabad, de a megszállt területeket fallal és kb. 200ezres hadsereggel védi Marokkó.

A rabuni központban (Tinduftól kb. 70-80 km-re) lévő múzeumban megtudtuk, hogy ezzel a 200ezres hadsereggel szemben Nyugat-Szaharának 12ezer katonája van, de 1991-es tűzszünet óta nincsenek harcok. Továbbá, hogy a megszállt területeken találhatók a hatalmas foszfát bányák és Marokkó ellenőrzi a tengerparti területeket, így a világ egyik leggazdagabb halászati területét és kikötőket is. Valamint, hogy a Nyugat-Szaharaiak 250ezren vannak és 7 menekülttáborban élnek, nagyon szegény körülmények közt. Megismerhettük a felszabadítási mozgalmuk, a Polisario Mozgalom történetét, hogy mind a mai napig ez az egyetlen politikai párt a területen és a mozgalom vezetője, Abdul Aziz, jelenleg is az ország köztársasági elnöke.

A múzeumban megtekinthetők népművészeti tárgyak is, amiket mind a mai napig készítenek, a termelőszövetkezetekben az asszonyok, leginkább a turistáknak. Rabuiban felkerestünk egy ilyen szövetkezetet is. Múzeumok különben az összes táborban és városban találhatók.

 

Rabunban találhatók a minisztériumok, az ország rádió és tv állomása, továbbá a nemzeti kórház, ahol 24órás áramszolgáltatás van, így itt lehet bármikor műtéteket végezni, ide jönnek az összes táborból az emberek, bár minden táborban van kórház (amik inkább egy nagyon gyéren felszerelt rendelőre emlékeztetnek).

Sajnos nagyon kevés a gyógyszer és a megfelelő orvosi felszerelés. Igaz érkezik az ENSZ-en és az EU-n keresztül is humanitárius segítség, de ez nagyon kevés.

Kép A kórház igazgatójával történt beszélgetés során kiderült, hogy nagy segítséget jelentenek a külföldről érkező adományok, de a műszerek elavultak és sokszor javításra szorulnak és nincs elég gyógyszer, pedig itt is népbetegségnek számít pl. a cukorbetegség. Orvosból is hiány van. Egy másik táborban beszélgettünk a helyi doktornővel, aki nálunk a körzeti orvosnak felelhet meg. Ő maga Kubában tanult, mert ott is spanyolul beszélnek.  Egy harmadik kórház igazgatója elmondta, hogy általában hiányzik a működőképes légkondicionálás, van, ahol ventilátor sincs, sok helyütt lenne szükség hűtőre és mosógépre is. Az áram ellátás a kórházakban napelemekkel egész jól megoldott, de az áram tárolása már nagy gond. Mivel az övé egy nagyobb, megyei kórház, itt már működik ultarahang készülék, így itt kötelező a kórházi szülés, de a legtöbb városban csak bábaasszony van.

 

Kép

Vasárnap, a köztársasági elnökkel történt hivatalos találkozón a I. Ankh, az ANKH Egyház vezetője és Kép Rendfőnök úr átadta a Jeruzsálemi Szent János Szuverén Máltai Lovagrend, valamint a Ciprusi Csend és Kard Lovagjai nagymesterének szívből jövő üdvözletét továbbá abbéli reményét tolmácsolták, hogy a közeljövőben hathatós humanitárius segítséget is tudnak nyújtani. A köztársasági elnök megköszönte a látogatást és hangsúlyozta, hogy mennyire fontos, hogy népének és megszállt országának hírét viszik a nagyvilágban, így is oldva elszigeteltségüket. Kifejezett örömének adott hangot, hogy Magyarországról érkeztünk, mert a közép-kelet európai térségből nagyon ritkán érkeznek látogatók.

A köztársasági elnök mellett fogadott az oktatási miniszter asszony, valamint találkoztunk a sportért felelős miniszterrel, akinek átadtuk az idei IZISZ Kupára való meghívást, ahová, ha szerény csapattal is, de igyekeznek eljönni, hogy országuk zászlaja ott loboghasson a többi résztvevő országé közt, hiszen ők tudják a legjobban, hogy nekik most nem a győzelem, hanem a részvétel fontos.

Meghívott szerény otthonába a munka és szociális miniszter feladatait ellátó államtitkár asszony, aki azt hangsúlyozta, hogy nem csak humanitárius segítségre lenne szükség az ország talpra állításához, hanem politikaira is.

Kép Találkoztunk az ifjúságvédelmi szakállamtitkárral is, aki elmondta, hogy a drog sajnos a Szaharába is begyűrűzött már, így nagy hangsúlyt fektetnek a betegségek mellett a drog-prevencióra is, továbbá a vallások közti megbékélés és tolerancia fontosságát hangsúlyozta, és hogy ezt már iskolás korban el kell kezdeni oktatni a fiataloknak. Immár hagyományosan, nemzetközi vallásközi konferenciát is szerveznek és a következőre Rendünk is meghívást kapott. Eddig, leginkább az USA-ból érkeztek keresztény felekezetek képviselői.

 

Több táborban is meglátogattunk iskolákat. Sajnos az első kicsit rövidre sikerült, mivel a gyerekek már elmentek mire oda értünk, mert csütörtök az náluk rövid nap, mivel péntek a munkaszüneti nap (moszlim ország lévén). Így itt volt időnk a tanárnővel beszélgetni. Kiderült, hogy minden gyereknek van egy fényképes kártyája, és ha valaki nem adja le, annak családját tanítás után felkeresi a tanító, hogy miért nem volt a gyerek iskolában. Természetesen ritkák a hiányzások, mert a segélyek folyósítása is ennek függvényében történik.

A gyerekeknek 7. osztályos korukig kötelező iskolába járni (5-ig általános, uKéptána pedig jön 2 év emelt  szintű oktatás), ezután már csak Algériába tudnak tovább tanulni középfokon, de a többségük azt is elvégzi. A fik nagy része ezután a Polisarioba kerül és katonáskodik, a lányok többsége pedig visszakerül a családhoz és megházasodik. Felsőoktatási intézményekbe kevesen jutnak el, hiszen ezt csakis külföldön tudják elvégezni, de nyugat-szaharaiként nem kapnak vízumot, csak nagyon kevés országba (Líbia, Algéria, esetleg Kuba), így az egyetem elvégzése után is csak otthon tudnak elhelyezkedni, hiszen munkájukra nagyon kevés szükség van külföldön, igaz otthon orvosként, tanárként annál több. A megkérdezett gyerekek többsége tanító, orvos, vagy katona szeretne lenni, de akadt aki focista, vagy művész.

A sport sajnos nem kap kellő hangsúlyt, igaz nincsenek is ehhez felszereléseik és sportolásra alkalmas a kinti hőség ellen védelmet nyújtó, nagy befogadó képességű épületeik. Pedig sok fiatal számára biztosan kitörési lehetőséget jelenthetne a sport. (Gondolunk itt a kis eszköz igényű és leginkább a nem csapat sportágakra.)

Az iskolákban a fiúk és lányok vegyesen tanulnak. Igaz hogy iszlám ország, de nem veszik nagyon szigorúan az iszlám előírásokat.

 

Kép Az oktatási miniszter asszonnyal való találkozón is kiderült, hogy a nőknek is ugyan olyan jogaik vannak, mint a férfiaknak. A megbeszélésen részt vett a miniszter asszony helyettese és kabinetfőnöke is, akik mindketten férfiak, de ennek ellenére ők csak beosztottak.

A megbeszélésen elhangzott, amit az iskolalátogatások alkalmával mi is tapasztaltunk, hogy rettentő kevés az iskolákban a segédeszköz, vagy egyáltalán nincs. Szükség lenne füzetekre, írószerre, tankönyvekre.

A tanárok legtöbbször társadalmi munkában végzik a munkájukat és ezért semmilyen, vagy csak nagyon minimális javadalmazást kapnak. Segélyekből, különféle alapokból próbálnak valamilyen pénzalapot teremteni erre a célra.

 

Természetesen nem csak állami iskolákban jártunk, hanem felkerestünk egy misszionárius iskolát is, amit egy amerikai keresztény felekezet tart fenn. Jelenleg egy bentlakásos „alkalmazottja” van az intézménynek, Travisnek hívják. Elmesélte, hogy Michigan államból érkezett és angolt tanít a gyerekeknek. Már egy éve van itt a Szaharában, kezdetben volt egy társa is, de ő egy betegsége után nem bírta tovább az itteni életet és hazament az USA-ba. Otthon Travis gyári munkásként dolgozott. Az iskolában találkoztunk a gyerekekkel is, akik nagyon szépen beszéltek angolul.

Nagy segítség neki az esetleges továbbtanulásban, vagy a külföldiekkel való kommunikációban, hiszen szüleik többsége csak az anyanyelvén beszél. Természetesen a spanyolt is beszélik és oktatják is az iskolákban az arab, az olvasás, a matematika és a hittan mellett.

Az ifjúságvédelmi államtitkártól és az egyik családnál, akiket meglátogattunk is hallottuk a legidősebb lánytól, hogy 9-14 éves koruk közt évente 12ezer gyereket elvisznek kb. ugyan ennyi spanyol befogadó családhoz. Itt tökéletesíthetik a spanyol tudásukat és sokak a családokon keresztül ide kerülnek vissza felsőoktatási intézményekbe. Miután hazatérnek a Szaharába, utána is sokszor tartják a kapcsolatot, levélben és az ENSZ által működtetett ingyenes telefonon, melyen 4 percet tudnak beszélgetni, ha rájuk kerül a sor.

Mint megtudtuk a házigazda feleségétől, ez a 4 perc mindenkinek nagyon fontos, hiszen a legtöbb családnak a megszállt területen maradtak idősebb rokonai, sokszor a szüleik és nekik csak ez az egyetlen kapcsolattartási lehetőségük. Meséltek a megszállás előtti időkről, hogy sokkal jobb módban éltek, voltak állataik és nem sátorban laktak, hanem kőépületben. A megszállt területeken maradtaknak most sem olyan rossz a helyzetük, de nagyon vigyázni kell mit tesznek, mondanak, mert a legkisebb szabálytalanságért szigorú retorzióval jár és kemény rendőri zaklatásra számíthatnak.

 

Ezt a marokkói hozzáállást erősítette meg az egyik város szakszervezeti vezetője is, aki titokban tart kapcsolatot a megszállt területeken tevékenykedő kollégáival.

Nyugat-Szaharában igen erős a szakszervezetek szerepe. Május 1-én ott is munkaszüneti nap van és Kép ünnepelnek, igaz ez most éppen péntekre esett, ami különben is munkaszüneti nap az iszlám világban. Ahmed testvér jóvoltából mi is meghívást kaptunk a szakszervezet díjátadó ünnepségére. Az elmúlt év legjobban dolgozóit jutalmazták, kivétel nélkül nőket. Igaz a termelőszövetkezetekben leginkább az asszonyok dolgoznak, hiszen a férfiak nagy része katona. Bár ennek ellenére Nyugat-Szaharában nagyon erős a nők társadalmi szerepvállalása.

Az egyhetes látogatásunk során megismerhettünk egy rettentő nehéz helyzetben lévő, szinte mindenben a külföld (legfőképp ENSZ és EU) segítségre szoruló, de a végtelenségig barátságos, vendégszerető és toleráns országot.

Megtudtuk, hogy a humanitárius segítségen kívül nagy szükség lenne politikai támogatásra is, vagyis a nagyhatalmak politikai akaratára, hogy országuk ismét teljes és független lehessen.

Az iskolák, kórházak helyzetét látva a közeljövőben a Lovagrenddel és az ANKH Egyházzal közösen igyekszünk mi is segítséget nyújtani ezen intézmények helyzetének javításához.

Meghívást kaptunk az őszi nemzetközi vallásközi konferenciára és a Rendfőnök úr is meghívta az ország képviselőit az idén év végén, Budapesten megrendezésre kerülő Béke Konferenciára.

 

Kép A sivatagban járva, látva a semmibe nyúló homokbuckákat, átélve homokvihart és az áram nélküli éjszakák csendjét hallva spirituális utazást is tettünk. Maguk a Szaharai emberek is sokkal spirituálisabban élik mindennapjaik, még ha nem is imádkoznak ötször naponta Mekka felé fordulva, de minden tevékenységüket áthatja a Korán ismerete és a hagyományok tisztelete. A családok összetartó ereje még ebben a nagy szegénységben is példaértékű és követendő lenne, nekünk, európai embereknek is.

A sok meghívás és elismerés átadásán és elfogadásán kívül ez a spirituális feltöltődés volt nagyon fontos, ha nem a legfontosabb dolog ebben az utazásban. Erőt ad nekünk, hogy folytassuk Rendünk munkáját, és hogy megtaláljuk azokat az utakat, amelyeken jobban tudjuk segíteni embertársainkat nemtől, fajtó, vallástól függetlenül.

Kép

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

9730 Kőszeg Velemi út 3.

(Geröly Andrea, 2013.01.13 16:08)

Érdeklődnék, hogy missziónárius szolgálatra milyen feltételekkel jelentkezhetnék? E-mail: gdea@citromail.hu